Koncert meg a változás (HGy.)

A püffedt Facebook megeszi az egész zenekari blogműfajt, aki ott lát minket, az mindent tud. Amit ott nem lehet, azt érdemes itt: hosszabban kifejteni néhány, fél percnél többet igénylő témát.

Ilyen a koncertezés kérdése is. Mi változott? A héten újra öltönyös emberekkel találtuk magunkat egy színpadon: a VOLT sajtótájékoztatóján nagy örömmel kiderítettük, hogy július 4-én koncertünk lesz újra. Ám ahogy az elszánt érdeklődőkön kívül kutyát sem érdekelte, hogy miért nem koncerteztünk eddig, úgy most sem firtatta túlzottan senki, hogy most miért játszunk mégis. Nincs is egy konkrét válasz erre; így állt össze a kép, így alakultak az egyéni életeink. Öt és fél éve játszottunk utoljára, nagyon sok minden történt azóta. Sokkal drágább lett a fagyi, sokkal fontosabbá váltak percek és mondatok, Bab kisfia pedig már iskolába megy. És persze mindezek felett történt egy sokkal nagyobb, mélyebbre ható változás is.

Elnéztük az arcokat a lemezdedikáláson, és látszólag ti is megváltoztatok. Ám a hajak, a hájak: héjak. Ez ránk is érvényes. Az első próbán tizenöt perc után pontosan tudtuk, hogy ez ugyanolyan jó lesz, mint egykor. Nekünk mindenképp. Sőt: öt és fél évvel többet tudunk a zenéről, a színpadról, ennyivel több van a kezünkben-lábunkban-torkunkban és persze a fejünkben is. Ami viszont nagyon megváltozott, az a világról az emberekben élő kép. Amikor az Ebola Colát írtuk, még senki sem látta a Zeitgeist című híg hülyeséget, még alig foglalkozott bárki azokkal a kérdésekkel, amikkel ma minden újság tele van. Ami egykor privát, kellemetlen jövővel rémisztgető és titkos világkép volt, az mára viták tárgya, politikai kommunikációs kérdés és napi címlapsztori. Az Ebola Cola balfék fogyasztató-fogyasztó főszereplője — aki nem mellesleg a Hello Tourist egyetemistájából “fejlődött” kólamarketingessé — mára talán Londonban próbál egy mosogatói állásért versenyezni pakisztáni menekültekkel.

Az én személyes nézetem, hogy ez jól van így, több értelemben is. Egyfelől jól van úgy, ahogy a gravitáció is jól van. Lehet berzenkedni ellene, de nélküle nincs tánc, nincs frizbidobálás és nincs Balaton sem. A gravitáció egyszerűen a tudomásul veendő valóság. Másfelől jól van ez a változás erkölcsi értelemben is. Ami most elmúlt, az sosem volt igaz egy nyavalyás percig sem. Persze én is elhittem, hogyne. Még akkor is igyekeztem hinni benne, amikor az értelmem már vadul kongatta a harangot, hogy ébredjek inkább. És amikor a zenekar szünetre vonult — ami alatt nem mellesleg ki-ki gatyába rázta az életét — már bőven eléggé világosak voltak a közelgő reccsenés előjelei. És aztán mennyi minden tűnt el hirtelen az elmúlt pár évben, ugye? Fontos dolgok éppúgy, mint haszontalan sallangok. A kialakult helyzet számomra sokkal közelebb áll valamiféle igazsághoz, de összességében még mindig nagyon messze vagyunk: a valóság még ennél is sokkal durvább. Szerintem ez olyan tudás, amit ti és mi is megszereztünk az elmúlt években. Időnként megkérdezik tőlem, hogy mi a közös bennetek, mint közönségünkben. Azt szoktam felelni, hogy a szemléletmód. Ha ebben igazam van, akkor ti pontosan tudjátok, hogy ennek a szarnak a java még hátravan.

Úgyhogy koncert lesz, lehet örömködni. Be lehet járni a zenekar elmúlt 18 évét egyetlen este alatt, és talán ki lehet hámozni belőle egyfajta fejlődéstörténet jellegzetes állomásait. De lehet révülten kapaszkodni a múltba, amikor az egónknál csak a seggünk volt feszesebb, és lehet azt hazudni magunknak egy estére, hogy újra minden “ugyanolyan”.

Lehet ugrálni egyet a világ romjain.